Sziasztok ASR!
Bár - lévén nyár - ritkásabban követik egymást az események, azért szeretném frissíteni a lányokról tudható információkat.
Amint az valószínű volt, mára eldőlt, hogy Bogi és Zsófi az őszi idényben különböző egyesületekben folytatják.
Bogi a Feminához került, ahol máris alapozó edzéseken vesz részt minden hétköznap.
Zsófi a rengeteg közös élmény után természetesen nem tudott nem csatlakozni a Fradihoz. Csütörtöktől most Egerben edzenek, ahol a hétvégén (július 24.25.) egy kisebb tornán vesz részt a csapat. Akárcsak júniusban, most is fiúcsapatokkal fognak küzdeni.
A női U17 válogatott július 15-16-ikán is "összetartott" Telkiben, a következő alkalom július 31-augusztus 1. Természetesen Zsófi nem hagyná ki egyiket sem.
Korábban szó esett egy augusztusi szerbiai, illetve egy szeptemberi norvégiai edzőtáborról, de ezekre még most sincs konkrét, megerősített időpont.
Októberben Eb-selejtezőkört rendez Magyarország. Az előzetes hírek szerint ezúttal nem a szokásos távolabbi régiókban (Vas, Baranya stb.) rendeznék a tornát, hanem budapesti központtal; például a Budai II Stadion, a rákospalotai REAC pályája (amely a Femina otthona is) lenne az egyik helyszín.
Ami a bajnoki évet illeti, annyit lehet tudni, hogy mindkét lány játszani fog a tornarendszerű, keresztpályás Leány U15 bajnokságban (habár tulajdonképpen ennek a kiírását még senki sem látta...)
Az FTC lányai indulnak a BLSZ fiú U14 bajnokságban is, egy korosztállyal az ASR'96 alatt - Zsófi (azaz "Hozsó", ahogy a Fradiban szólítják) elsősorban itt kaphat szerepet.
Emellett előfordulhat, hogy Zsófi pályára lép az FTC-nek a Női NB II Keleti csoportban indított U17-es csapatában, Boglárka pedig a "sima" országos Leány U17 bajnokságban, a Femina színeiben. De ezekben a bajnokságban a játékjogosultságok még függhetnek a pontos kiírásoktól, vagy sportorvosi engedélyektől is.
Végezetül, itt található néhány további kép az Italy Cup-ról:
http://noifoci.com/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=49:20100702-italy-cup
Sok sikert kívánunk az ASR-nek az ősszel induló bajnokságban! Addig pedig kellemes nyarat a honlap minden olvasójának, és eredményes edzőtáborozást a csapatnak!
Ádám